Életgyakorlat-alapú alprogrami workshop

A tanári kézikönyv fejlesztésének további lépéseiről, a képzések szervezésének és lebonyolításának részleteiről valamint az alprogrami kapcsolódásokról is szó esett az életgyakorlat – alapú alprogram december 13-i megbeszélésén.

A harmadik alkalommal megrendezett workshop konstruktív hangulatban telt. Magyar István alprogramvezető hangsúlyozta: komoly munkát követően a legnagyobb eredményük, hogy elkészült az alprogrami koncepció első verziója, valamint már a továbbképzésekhez szükséges akkreditációs anyagokat is feltöltötték. A következő hetek legfontosabb feladata, hogy finomítsák a tanártovábbképzések részleteit, valamint befejezzék a segédletként szolgáló tanári kézikönyveket. A rendezvényen elhangzott: az életgyakorlat-alapú alprogram többek között azokban a döntési helyzetekben szeretne segítséget nyújtani a fiatalok számára, melyekkel a hétköznapi életben számtalanszor találkoznak. Ezeket az ismeretanyagokat a tanórai stúdiumokba építve, valamint a délutáni, önálló foglalkozások keretében, a tradíciókat megtartva, de innovatív módszerekkel adják át a pedagógusok az Élménysulikban.