A motiváló értékelés

Minden kimondott szónak óriási ereje van. Különösen is igaz ez a pedagógusi értékelésre. Nagyon kell figyelni arra, milyen szavakkal értékeljük diákjaink munkáját, hiszen a negatív, személyiségjegyekre vagy képességekre vonatkozó mondatok súlyos sebeket okozhatnak. A motiváló értékelés ennek éppen az ellenkezőjére fókuszál, konkrét, pozitív dicséretekkel a saját magához viszonyított fejlődésre helyezi a hangsúlyt.


Gondoljunk csak arra, mi történik, ha egy pohár vízhez egy-egy csepp jódot töltünk hozzá. A víz zavarossá válik, és utána hiába sokszorozzuk meg a víz mennyiségét, egészen talán nem is tüntethető el a jód okozta színváltozás. Hasonlóképpen van ez a gyerekek bensőjében is: a negatív megjegyzések ellensúlyozására nagyon sok pozitív, megerősítő reakció szükséges a pedagógus részéről. A negatív önértékelést előmozdító történések eleinte csak apró, alig észrevehető megnyilvánulásokban jelentkezhetnek, mint például bátortalanság, vagy a folyamatos megerősítés kérése, de akár a tanórai aktivitás hiányában is mutatkozhat. A „nincs rossz válasz” és a „mindenből tudunk tanulni” hozzáállással tudjuk valamennyire orvosolni az ilyen kezdeti elbátortalanodást. Például, ha a gyermek arra a tanári kérdésre, hogy milyen békákat ismertünk meg az elmúlt időszakban, azt válaszolja, hogy foltos szalamandra, ne dorgáljuk le, ne mondjuk azt, hogy ez rossz válasz, butaságot mondtál, hanem kérdezzük meg az osztály többi tagjától, hogy miben különbözik a szalamandra a békáktól, milyen hasonló, milyen különböző jellemzői vannak stb.! Hiszen ha így közelítjük meg a helytelen választ, az ismétlésből is biztos, hogy tanulnak a gyerekek.

A kislexikon.hu szerint a Pygmalion-effektus, vagyis az önbeteljesítő jóslat a pedagógiai folyamatban is érvényesül:

„A Pygmalion-effektus pedagógiai folyamatban érvényesülő hatását Rosenthal és Jakobson írták le: egy iskola tanáraiban néhány gyerek iskolai teljesítményével kapcsolatos pozitív elvárásokat alakítottak ki, ennek eredményeképpen a gyerekek tényleges osztályzatai javultak a tanév végére. Az elvárások (bejósló erejüket a későbbi kutatások laboratóriumi kísérletekben és iskolai természetes szituációkban is érvényesnek találták) a tanulók intellektuális teljesítményére (kognitív elvárás), magatartására (normatív elvárás) és iskolai pályafutására vonatkoznak. Az önmagát beteljesítő jóslatok többféle, általában nem tudatos módon közvetítődnek a tanulók felé: gyorsabb megerősítés, több szemkontaktus és mosoly, nagyobb fizikai közelség a tehetségesebbnek gondolt tanulók esetén.”

Ennek tükrében még inkább kirajzolódik a tanárok felelőssége a nevelésben, hiszen ha a diákjaink felé a pozitívumot sugározzuk, ha megerősítéseink a tudásukkal, cselekedeteikkel kapcsolatban a jót hangsúlyozzák, ha nem leszidjuk őket a „nem tudásért”, hanem megerősítjük bennük a jót, és felhívjuk figyelmüket a fejlesztendő területekre, sokkal eredményesebben állhatnak hozzá a tanulási folyamathoz.

Ha az iskolájuk csatlakozott a Komplex Alapprogramhoz, akkor mindenképpen érdemes regisztrálni a Tudástárba, hogy még többet megtudhasson a Komplex Alapprogram értékelési koncepciójáról! Innen idézünk most: „Mindannyiunk közös célja kell legyen, hogy a tanulók egészséges lelkületű, vidám, jól szocializált és boldog iskolások legyenek. A módszertani eszköztárunk megújításán túl a fentiek elérése érdekében nagyon is fontos, hogy hogyan, milyen módon értékeljük a gyermekek munkavégzését, egyes feladatokra adott válaszait. Fontos, hogy a tanári értékelés a gyermekre nézve fejlesztő hatású legyen. Semmiképpen ne bírjon elítélő, minősítő tartalommal, szolgálja a gyermek hatékonyabb tanulási folyamatát, segítse őt munkájában, ne hasonlítsa máshoz az elért teljesítményt! Jelöljön meg utakat, lehetőségeket, amelyek választásával a diák eredményesebb lehet ebben a folyamatban!”