Újabb három játék, amivel felrázhatjuk osztályunkat!

A tavaszi fáradtság időszakának kellős közepén újabb hasznos tippeket adunk a KAP-os foglalkozásokat tartó pedagógusoknak, hogy milyen játékokkal energizálhatják osztályukat, tanulócsoportjukat.

Ahogy az előző cikkünkben ajánlott játékok, az itt következő három ráhangoló sem igényel különösebb előkészületet, illetve három-hat perc alatt is segíthetnek, hogy a gyerekek fizikailag és szellemileg is felébredjenek. 

Hármasegység

A játék során a gyerekek gyorsan tudnak kapcsolódni egymáshoz, egyszerre fizikai és asszociatív módon. Érdemes a tanulócsoportot félkörbe rendezni. Egy önként jelentkező – vagy maga a játékvezető pedagógus – első lépésben a csoporttal szemben áll, megfogalmazza, hogy ki ő, és a testéből meg is formázza, amit megnevezett. Hogy egy példával éljünk, azt mondja a bátor önkéntesünk, hogy „egy nagy tölgyfa vagyok”, és a két karját felfele nyújtja, mintha azok az ég felé terjeszkedő ágak lennének. Az első jelentkezőhöz – akinek van ötlete, hogyan lehet hozzá csatlakozni – beszalad egy újabb tanuló, és asszociatív módon mindenképpen, de lehetőség szerint fizikailag is kapcsolódik az elsőhöz. Tehát, ha egy „nagy tölgyfa” az első belépőnk, akkor mondhatja a második – miközben a fa alakja előtt kört formál a kezével –, hogy „én egy odú vagyok a fán”. Miután a kapcsolódás megtörtént, belép egy harmadik játékos, és lehetőség szerint a második jelentkezőnkhöz csatlakozik, tehát a példánkban inkább az odúhoz kapcsolódik, mint a tölgyfához. Teheti a harmadik belépő azt, hogy benyúl az „odúba”, és azt mondja: „Én az odúban mézet kutató medve vagyok”. Ezután az első játékos eldönti, hogy kinek az ötlete tetszett neki épp jobban, és azt viszi magával, a következő formulával kifejezve: „Viszem magammal az odút.” vagy „Viszem magammal a medvét.” A tölgyfa és a választottja visszaáll a félkörbe, és az ott maradó játékossal újra kezdődik a kör, vagyis ha például a medve maradt ott, akkor újra bemutatkozik: „Én egy medve vagyok.” Hozzá csatlakozhat egy újabb jelentkező, aki választhatja akár, hogy ő a medve bundája vagy ő a vadász, aki a medvére céloz stb. Ez a kör, és a továbbiak ugyanúgy néznek ki, mint az első. Érdemes legalább 10 hármasegységet létrehozni, de ha úgy látjuk, hogy tanulóink nagyon unják vagy éppen ellenkezőleg rettenetesen élvezik, akkor csökkenthetjük és növelhetjük a menetek számát. Ez a játék felpörgeti a gyerekek fantáziáját, kreativitását, ráadásul mivel testükből szobrokat formáznak, könnyen fejlődhet non-verbális kifejező erejük is.

Amikor elindulok hozzád…

Ez a játék fejleszti a koncentrációt és a munkamemóriát is. Körben állunk a tanulócsoportunkkal, játékvezetőként oda fordulunk az egyik mellettünk álló gyerekhez, és ezt mondjuk neki: „Amikor elindulok hozzád, viszek magammal egy … (itt megnevezünk egy tárgyat, és egy tárgyhoz illő gesztus kíséretével átadjuk a szomszédunknak; pl. ha kalapot viszünk a vendégségbe, akkor a fejünkről lekapjuk a képzeletbeli fejfedőt, és úgy adjuk át a mellettünk álló diáknak).” Majd a szomszédunk a sorban következő gyerek felé fordul, megismétli a formulát, tehát: „Amikor elindulok hozzád, viszek magammal egy … (itt megnevezi a tárgyat, amit tőlünk kapott, ugyanazzal a gesztussal kísérve) és egy … (bővíti egy újabb elemmel, amit szintén egy gesztus kíséretében ad át a szomszédjának)”. A sor így folytatódik, a lista mindig újabb és újabb tárggyal bővül. Nagyon fontos, hogy a már ismert (azaz korábban elhangzott) elemekhez tartozó gesztusokat az egész csapat elmutogatja, amikor éppen az adott tárgy kerül sorra – ez segíti a memorizálást és bárki leshet a többiekről, ha épp nem jut eszébe, hogy melyik elem következik. A játék egy körig tart, komoly kihívást jelent az utolsóknak, ezért, ha máskor is bevetnénk, érdemes arra figyelni, hogy mindig más gyerekek kerüljenek a kör végére.

Vizes kutya

Ez a játék egyrészt nagyon mókás, másrészt egy perc alatt is energizálja a csapatot, harmadrészt még a mozgáskoordinációt is javíthatja. A következőképpen érdemes játszani: körben állunk, a játékvezető elkiáltja magát, hogy „akartok játszani vizes kutyát?”, mire a csapat rávágja, hogy igen. Ezután számolására – a játékvezető vezényel, de mind a számolásban, mind a mozgásban az egész csapat részt vesz – „lerázzuk magunkról a vizet”. Először a jobb karunkat magasba lendítéssel rázzuk meg négyszer – egy-két-há’-négy beszámolással, majd a bal karunkat ugyanígy, ezután a jobb lábunkkal rúgunk négyszer magunk elé, majd a bal lábunkkal. Majd újra indul a sor, de már csak háromszor lendítjük minden végtagunkat, és a számolás is ennek megfelelően rövidül (egy-két-há’), aztán két lerázás, végül már csak egy.